Fegyveregyenlőség elve

 Úgy látom, ez a kérdés az elfogultsággal kapcsolatban mégis némi magyarázatra szorul. Hát legyen

A büntetőeljárás – röviden vázolva – az alábbi szakaszokból áll:

1.       Nyomozati szak.

a.        Ennek során végzi a nyomozó hatóság a nyomozást, jelen esetben az NNI, a Baranya Megyei Főügyészség fokozott felügyelete mellett.

2.       Iratismertetés. 

a.       Az NNI elvégezte a nyomozást, és annak iratait megismerteti a terheltekkel (mármint jobb esetben), majd ha úgy látja, akkor vádemelési javaslattal megküldi az ügyészségnek. (Persze, hogy látná másként.)

3.       Vádelőkészítés

a.       Az ügyészség a megkapott iratok alapján dönt a vádemelésről, és elkészíti a vádiratot

4.       Vádemelés

a.       Az ügyészség a vádiratot benyújtja a bírósághoz, így emel vádat

5.       Tárgyalás

a.       Itt már az ügy gazdája a bíróság, és a rendelkezésre álló iratok, valamint általa felvett bizonyítás alapján ítéletet hoz, ami lehet elmarasztaló, és lehet felmentő.

A  fenti folyamatokból az 1-4 pontig terjedőleg az ügy gazdája a nyomozó és vádhatóság. Gyakorlatilag ebben a szakaszban azt csinálnak amit akarnak, bár van elvileg nyomozati bíró, de azt inkább hagyjuk…. (Tudjátok: Ctrl+C- Ctrl+V). A büntetőeljárásban van egy olyan alapelv, amit úgy hívnak: fegyveregyenlőség elve. Ez annyit tesz, hogy a vád és a védelem ugyanolyan jogosítványokkal bír. Ez addig amíg az ügy gazdája a nyomozó és/vagy a vádhatóság, addig nem érvényesül, ugyanis a védelem jogait az előző hatóságok leszarják, kb. ennyi.

Jelentős fordulat akkor következik be, amikor a bírósági szakba érünk, itt ugyanis a bíróság előtt a vád és a védelem egyenrangú felek, itt a védelem ugyanolyan jogokkal bír, mint a vád, u.n. jogegyenlőségben vannak. A bíró középen áll, számára az amit az ügyész mond éppen annyi relevanciával bír, mint amit a védelem mond.

A bírósági szakban tud első körben érvényesülni az a másik alapelv, hogy NEM a terheltnek  kell bizonyítania az ártatlanságát, ugyanis a bíróság előtt mindenki ártatlan, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják. Ebből következően a vádirat nem bizonyít lószart sem, a vádirat nem más, mint az ügyészség egyfajta vélelme az eseményekről. Hogy az valóban úgy történt, ahogy azt ő ott leírta, annak a bizonyítási terhe az ügyészségé.

Na és itt van a diszkrepancia kérem.

Magyarországon  a mélyen tisztelt ügyészség hozzá vagyon ugyanis szokva, a fent írtak ellenkezőjéhez. Úgy véli, hogy amit ő összehordott a vádiratban, az úgy van, és ha a terhelt nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét, akkor kalap – kabát.  

Erre – és itt már visszatérünk a mi kis nyomorunkhoz – szembe találta magát a Baranya Megyei Főügyészség a Győri Törvényszékkel, ahol a bírói tanács a fenti alapelveket komolyan vette. Középen áll (illetve pontosabban ül), és nem tekinti evidenciának azt, amit az ügyészség megrajzolt és elbábozni igyekszik. Hova tovább odáig is elmegy a bíróság, hogy a terhelteket érdemben védekezni engedi, és még azt is megkérdezi az ügyésztől, hogy amit állítanak, azt mégis mire alapozva teszik. Mikor ez a teljesen normális, és alapjogokat, emberi jogokat figyelembe vevő mentalitás érezhetővé vált, akkor az ügyészség úgy érezte: ez egy elfogult bíróság, mert mi az már, hogy a bíróság nem úgy táncol ahogy az ügyészség fütyül.

Na hát így már világosabb ugye?

Már csak egy kérdést kell tisztázni. Miért szerepel ezen a bejegyzésen egy ember, aki pálinkát iszik.

Azért mert a pálinka jó.

Más kérdés?