Köröm alatt a piszok

Sörözni voltam ma délután néhány barátommal. Együtt zenéltünk az elmúlt hónapokban, együtt készültünk a Napfonat zenekar esetleges koncertjére, ez a korszak lezárult. Na ezért söröztünk. Busszal mentem haza, a donátusi templomig, onnan gyalog. Kicsit elérzékenyültem kutyagolás közben.

Utoljára 2007 decemberében gyalogoltam errefelé, akkor is elérzékenyültem. Akkor fejeztem be pályafutásomat  a Pannoninvest Rt-nél, az élet máshová szólított, a pécsi egyetemre. Volt akkor egy búcsú buli,  és akkor is a templomtól gyalog mentem. Akkor azért volt nehéz a szívem, mert elköszöntem a kollégáimtól, barátaimtól, akikkel 8 évig dolgoztam együtt. Nehéz volt, de akkor azt adta az élet.

Ma viszont azt éreztem, hogy az amit magam mögött hagyok, ez a város, ez az ország, ahol születtem és felnőttem annyit sem jelent nekem mint köröm alatt a piszok. Könnyűnek, sőt megkönnyebbülésnek érzem itt hagyni. Leéltem itt 48 évet és a legkisebb fájdalmat sem okozza.

Akkor 2007-ben azért érzékenyültem el, mert nehéz volt magam mögött hagyni valamit ami fontos volt.

Ma meg azért mert olyan könnyű itt hagyni mindent.