Olvasópróba I.

2014.10.25 21:26

 Hinnya már! De rég jártam erre. Ezért most jutalomból elmesélek egy történetet nektek, de már most jelzem, hogy leszen neki folytatása.

A történetet úgy hívják, hogy iratismertetés. Én olvasópróbának neveztem és minimum 4 felvonásos.

Nézzük az elsőt. Azaz először egy kis lexikális ismeretátadás.  Az iratismertetés a jogszabály szerint azt jelenti, hogy az eljárás alá vont személyeknek a hatóság hivatalból köteles az összes – azaz ÖSSZES – olyan iratot bemutatni, amelyek a vádemelés alapját képezik. Ennek az, az oka hogy legalább papíron úgy csináljon a nyomozó hatóság és az ügyészség, mintha az eljárás alá vont személyeknek lennének bármiféle jogai, pedig nincsen nekik ilyen. Semmi. Nulla, fityisz, zérus. Na most 2011 októberében tájékoztatatott engem az NNI hogy várhatóan október végén lesz iratismertetés. Örültem neki, mert legalább halad valamit az ügy. Aztán közölték az akkori jogi képviselőm útján, hogy váratlan okok miatt ezt el kell halasztani, de az okát nem mondták meg. Persze hogy. Aztán mikor később megismertem az iratokat, Rejtő regényt lepipáló körülmények között (de erről még lesz szó) akkor tudtam meg az igazi okát.

Az igazi ok ez volt: még 2011 nyarán meggyanúsítottak bűnszervezet létrehozásával. Miért is ne tennék. Gyakorlatilag felleltározták a Btk.-t. Aztán az iratismertetés tervezett időpontja előtt vették észre, hogy „sajnos” csak engem gyanúsítottak meg ezzel, úgyhogy gyorsan be kellett rángatni még néhány embert, hogy legalább papíron meglegyen a bűnszervezet. Jó nem? Fél évig én voltam Magyarország egyetlen egyszemélyes bűnszervezete.

Kemény vagyok mi?