Cél és eszköz

190 cm magas vagyok, ezt a méretet nagyjából a gimnáziumi idők négy éve alatt értem el, és ennek a hirtelen növésnek általában görbe (finomabban szólva hanyag) testtartás a következménye. Kissé görbe vagyok, persze, na jó. Egyik látogatón azt mondta a feleségem, hogy összementem, kisebb vagyok mint voltam.  Akaratlanul is felveszel egy ilyen testtartást, megtanulsz összemenni. Bármit, csak nem kilógni a sorból, nem látszani, észrevétlennek lenni, vagy akár nem is lenni. Összemész, nincs mese, csak hogy ne vegyen észre senki, mintha ott sem volnál. Pedig ott vagy. Ez az életed. De megteszel mindent hogy, ne vegyen észre senki, mintha ettől bármi is változna. Elárulom: semmi sem változik. Osonsz, lapulsz, görbülsz, beilleszkedsz, nem látszol. De ott vagy. Beletörődötten, belefásultan, de ott vagy, és sosem tudod meddig maradsz. Talán ez a legborzasztóbb. Nem tudod meddig tart. Pont ezért csinálják. Sok mindent, talán bármit el lehet viselni, ha tudod meddig tart. Elérsz addig az időpontig, aztán viszontlátásra. De ennek a lényege éppen az, hogy ne tud meddig fog tartani, ezzel ölik meg a lelkedet. 

Cél és eszköz egyben.