Cuna kuta!

2015.02.06 04:53

 

Folytassuk hát azt a kérdést, hogy a 2010 nyarán eszközölt kényszerintézkedés-cunamit vajon miféle u.n „alapos gyanú” tette alaposan alapossá. Részben már tisztáztuk, hogy semmilyen, azaz ami alátámasztotta, az az én nem létező beismerő vallomásom, melyet ugye nem tettem. Semmilyet se nem. És tisztáztuk azt is, hogy a nyomozati bíró ezt a kérdéskört olyannyira körültekintően és lelkiismeretesen vizsgálta meg, hogy nem is vette észre, hogy ez nincsen-van.

De mi még nem?

 Volt egy cikk a pecsistop.hu oldalon, amiben írtak egy rendőrről, aki nem érdemeli a betűt. Mégis párat.

Nevezett - amúgy hivatali visszaélés miatt azóta elitélt - volt-rendőr azt mondja (a cikk szerint): „Vallomásában ugyanis azt adta elő, hogy nem tudja, miért került ez a vádpont az ügybe, ők nem is nyomoztak a nevezett ügyvédi iroda ellen, semmiféle bűncselekményt nem tapasztaltak ebben a körben.” – és tényleg ezt mondta.

Namostan: miféle alapos gyanú az, amiben még csak nyomozás sem volt.

Megmondom: semmiféle.

És ez sem tűnt fel a nyomozati bírónak, mikor előzetesbe zargatott egy tucat embert.

Jó mi?

Az ember ezen nevethetne is, ha volna kedve.

Nekem például nincs.

A képen kutyák izélnak.

Az egyik szuka.