I. fejezet : Régionális színre lép
Ez az elbeszélés tehát Simonról és Garfunkelről szól. És ez az első fejezete. Én vagyok Simon.
Az ám.
Simon és Garfunkel barátok és majdnem egy korúak. Simon most 45 éves, Garfunkel meg 32. De egykor Simon is volt 32 éves, ezért nem egykorúak, csak majdnem.
Simon 5 évvel ezelőtt egy kiadó vállalat igazgatója volt. Furcsa nevű vállalat volt ez, az volt a neve, hogy „3,14-L”. A kiadó vállalat pénzt adott ki másoknak, de aztán visszakérte. Elég ésszerűtlen dolog ez, mert miért adták ki, ha utána visszakérték, és ha előre tudták, hogy vissza fogják kérni, akkor meg semmi értelme sem volt kiadni. De akkoriban engem (még) nem zavart. Mert, hogy én vagyok Simon, de ezt már tisztáztuk. Ez a kiadó vállalat egy nagyobb tröszt része volt, ennek Vagyon és Jólét Vállalat a hivatalos neve, rövidítve: VJ&Co. A VJ&Co., egy messze földön dicsőített, nemes lelkű jótét lélek uralma alatt állt, ezt a nagyurat Régionálisnak hívták.
Hülye egy név, az már biztos.
A Régionális trösztje igen szerteágazó tevékenységet folytatott, az emberiség nagy örömére, és – higgyék el nekem – nem csak régionálisan, hanem globálice. A modern cégépítési kultúra jegyében vállalati filozófiája is volt.
Nem hülyülök. Tényleg.
A vállalati filozófia lényege abban állt, hogy a Régionális Nagyúr, alattvalóit (izé….. bocsánat: dolgozóit) buzdító szavakkal serkentette hatékony munkavégzésre, ami a következők szerint történt: Dolgozói, párás tekintettel, lelkendezve körülállták, ő szódavizet és lejárt szavatosságú sós ropit osztogatott, aztán mikor már mindenki annyira eltelt a szódavízzel, hogy sutyiba kijárt a mosdóba büfizni, akkor a Régionális szájából elhangzott a buzdító ige:
- Fel! Számoljatok! – Több sem kellett. Ők azon tüstént megindultak a szélrózsa minden irányába és veszettül számoltak. De néha hiba csúszott a számolásba, és az nem felfelé, hanem lefelé történt. Ennek aztán olykor leszámolás lett a vége. Több ilyen malőr után a vállalati filozófia módosításra került.
- Dolgozóim! Hű társaim! Alkalmazkodva az eredeti jelmondat fonémájában spontán módon bekövetkezett mutációjához, az alábbiak szerint rendelkezek. Mostantól a jelszavunk páros napokon „Fel! Számoljatok!” páratlan napokon pedig a „Le! Számoljatok!” legyen. – mondta.
A szódavíz meg csak fogyott.
Az ám.
Mégis időnként néhányan elvétették a számolás irányát, vagy, mert rossz dátumot néztek a naptárban, vagy más okból, már nem tudni. A két buzdító jelmondat az idők folyamán egymásba csúszott, mint kan disznó csúnyája a göbébe, a buzdító igék szép lassan egymás szinonimái lettek. A további diszkrepancia megelőzése érdekében a Nagyúr, úgy is, mint addigra országos hírnévre szert tevő Régionális kiadta a vezénylő és végérvényesen uralkodó paradigmát. (Ebben a mondatban két olyan szó is van, amit nem értek.)
- Ne tegyünk hát különbséget a számolás iránya szerint, hisz nekem a számolás mindkét iránya kedves. Fel-számolás, le-számolás, ganz egal. Ezért mától a számolás mindkét iránya ugyanazt jelenti. A lényeg nem az irányon, hanem a számoláson van. És imé, most elbocsátlak titeket, mint farkasokat a bárányok közé! – és azok örvendeztek vala.
Így volt, ahogy mondom.