Előbeszéd

ASZALT SZILVA MUSTÁRRAL

(avagy Simon és Garfunkel igaz története)

TELE BÖRLESZK

Előbeszéd

Hiányos irodalmi ismereteim alapján a regényírók társdalmát két nagy csoportra osztottam. Az egyik csoportba tartoznak azok, akiket ismerek, a másikba, pedig akiket nem. Persze ez csak részben igaz, mert akikre azt mondom, hogy ismerem,  igazából azokat sem ismerem, mármint sosem beszéltem velük, nem volt közös barátnőnk, és még azt sem tudom, hol laknak, vagy a teát tejjel isszák, avagy épp citrommal. Olvastam a regényeiket és erre alapozom, hogy ismerem őket. Akiknek meg nem olvastam a regényét, azokra meg azt mondom: nem ismerem őket.

Ez van.

            Ezzel szemben viszont én, az írók társadalmának nézőpontjából egy teljesen homogén csoportot alkotok, mert az írótársadalom bármely tagja minden kockázat nélkül kijelentheti, hogy nem ismer engem és még egyetlen írásomat sem olvasta.

            Fingjuk sincs róla, de tényleg.

            Annyira megsajnáltam őket, hogy elhatároztam: írok egy „tele-börleszket”, ezzel esélyt adva nekik, hogy megismerjenek.

            Ez rendes dolog tőlem. Ezzel persze megszűnök homogén csoport lenni, de üsse kő.

            Körülbelül annyi lövésem van az íráshoz, mint a kvantumfizikához. Én mondom: ez nem sok.

            Ahogy elképzelem, egy igazi író úgy ír, hogy van valami sztorija, amit kitalált, vagy az életből merítette, esetleg részegen rádöbbent, hogy komoly erkölcsi, vagy létfilozófiai kérdés feszíti lelkét, vagy ilyesmi. Aztán e köré szerkeszt egy finom kis keretet, karaktereket, szereplőket álmodik hozzá, aztán addig szövődnek az események, míg a végén – hoppá – és már kész is a mű. Olyan ez, mint a mákos pite. Végy meg minden szükséges alapanyagot, azokat előírás szerint vegyítsd, majd ízlés szerint ízesítsd és már kész is a mákos pite.

             Én viszont nem tudom mi lesz ennek az írásnak a vége, fejezetről fejezetre írom, és mikor befejezek egy részt, fogalmam sincs miről fog szólni a következő. (Bevallom, hogy már kész volt az első fejezet és ezt az Előbeszédet is utólag írtam meg.) Még a címét sem én találtam ki, hiszen az aszalt szilvát is, meg a mustárt is réges rég ismeri mindenki.

             Az ám.

 

Utószó az Előbeszédhez

Természetesen ez  a tele-börleszk a képzelet szüleménye, mindennemű esetleges hasonlóság valóságos eseményekkel, létező személyekkel viszont NEM a véletlen műve.

Komolyan.

 

Utóbeszéd az Utószóhoz

            Az igazi nevem persze nem Simon. Esetleges hasonlóságom létező személyhez, nem a véletlen műve. Garfunkel viszont tényleg a barátom, az ő estleges hasonlósága létező személyhez szintén nem a véletlen műve, és persze az igazi neve neki sem ez. Vannak más barátaim is, ők szintén általam kitalált névvel rendelkező, valós személyek.

            He-he.

            Vannak ezen túlmenően olyan barátaim is, akik semmilyen néven sem fognak szerepelni ebben az írásban.  

            Na és akkor mi van?

  

Végszó az Utóbeszédhez

Ez az első regényem. (Ezt már írtam.)

Írói tárházam véges. (Ezt még nem írtam.)

Éppen ezért, más, nálam ismertebb íróktól is fogok kölcsönözni gondolatokat.

            Ezt jobb az elején tisztázni. De ezeket csak kölcsön veszem, használom, de igazából az övék marad. Ha úgy gondolom, hogy egy ilyen kölcsönvett gondolat eredeti tulajdonosa széles körben ismert, akkor oda fogom írni, hogy kitől vettem kölcsön.

            Ne legyenek azonban a kedves Olvasónak kétségei afelől, hogy amennyiben a felhasznált gondolatok olyan íróktól, vagy egyéb személyektől származnak, akik csak egy szűk réteg előtt ismertek, úgy ezeket minden különösebb teketória nélkül sajátjaimként fogom feltüntetni.

            Ez van.